Itt vagyok most: fmh.hu / Utazó
Fejér, Veszprém, Zala és Vas megyébôl is érkeztek kincskeresôk a játékunkra.
Tenger alatti szálloda épül lengyel tervek alapján Dubajban: az elképzelések szerint a vendégek a tengerszint alatt 10 méter mélyen elhelyezett diszkosz alakú lakrészben bérelhetnek szobákat.
Ismét elindította négy megyét érintő turisztikai nyereményjátékát lapcsoportunk, a Pannon Lapok Társasága. A tavalyi siker után idén május 6. és június 24. között futó geocaching játékunk során nyolc héten át nyolc érdekes helyszínre invitáljuk olvasóinkat.
Ismét elindítja négy megyét érintő turisztikai nyereményjátékát lapcsoportunk, a Pannon Lapok Társasága. A tavalyi siker után idén május 6. és június 24. között futó geocaching játékunk során nyolc héten át nyolc érdekes helyszínre invitáljuk olvasóinkat.
Május 6-ától újra nyolc héten át tartó kincsvadászatra invitáljuk olvasóinkat. Geocaching játékunkon az idén is értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, akik velünk játszanak. Az első úti célról a jövő heti, május másodikán megjelenő Utazó magazinunkban olvashatnak.
Balatonfüred - A vitorlások és a hajók indulásra készen állnak Balatonfüred kikötőjében. A napsütéses áprilisi hétvégén sokan sétálgattak a Balaton partján.
Sonkaszentelés, tojásfestés, locsolkodás nem könnyű az idén választania annak, aki eldöntötte, házon kívül tölti a húsvéti ünnepeket. Se szeri, se száma a különböző húsvéti programoknak, tojásfesztiváloknak, a népi hagyományokat és az egyházi rituálékat követő eseményeknek.
A földalatti luxushotel épül Sanghajban, méghozzá a város központjától 45 kilométerre, egy korábban kőfejtőként szolgáló gödörben.
A Mura városa – így nevezik a helyiek Letenyét. A nyugodt kistelepülésen a horvát tengerpartra igyekvő turisták gyakran csak keresztülhajtanak. Pedig érdemes lassítani, hiszen a város közepén elterülő kastélyparkban a 2010- ben az év fájának megválasztott 100 éves platánfa alatt feltöltődhetünk.
Viszonylag lassú ütemben ugyan, de továbbra is süllyed az északkelet-olaszországi Velence városa - figyelmeztetnek szakemberek a legújabb műholdas vizsgálatok eredményei alapján.
Vas megyének már irodalmi térképe is van, amely tíz települést köt össze virtuálisan és valóságosan a tájhoz kapcsolódó írók, költők által. Ez az igazi genius loci, amely Szombathelytől Csöngén és Kőszegen át Dukáig kíséri az utazót. Sőt, átkacsint a Veszprém megyei Iszkázra is.
Hol épül a legtöbb lakás, hol működik jól a tömegközlekedés és hol van a legtöbb zöldterület? - erre keresett választ az olasz nagyvárosok között végzett vizsgálat.
Egymás után adja el a város kincset érő palotáit Velence önkormányzata - írta az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap. A műemlék épületekből befolyó pénz sem tudja azonban pótolni a velencei városkassza hiányát.
Az ország, ahol egy szétkorhadt fa belsejében is képesek miniszentélyt kialakítani. A hegy, amely egyidős a több milliárd éves földkéreggel. A város, amely a glóbusz legősibb, folyamatosan lakott települése. A szent folyó, amely megtisztítja a lelket. India, Arunácsala, Varanasi, Gangesz. Kalandozás a kontinensnyi vidéken, veszprémiek elbeszéléséből.
A Szallas.hu online piackutatása szerint a nyár végéig a megkérdezettek 82 százaléka tervez belföldi utazást, 60 százalékuk pedig a tavalyihoz képest ugyanannyit vagy többet költ itthoni pihenésére - írta a szállásfoglaló szolgáltatást kínáló portál szerdai közleményében.
Nagyrécsén nemzetközileg minősített nordic walking pálya várja a gyaloglókatA Nagykanizsán és a környékbeli településeken tett kirándulások minden turistát feltöltenek energiával, bármelyik évszakban is érkezzenek Dél-Zalába. A hat évvel ezelőtti Pannonhát Tájpark pályázatnak köszönhetően 27 település került a lehetséges úti célok közé.
Az angolpark zegzugos ösvényein sétálva minden évszakban valami újat lehet felfedezni. A hirtelen jött és a városokban gyorsan múló tél szépségeit helyenként még őrzi a természet: így az alcsúti arborétumban is.
Színpompás ruhák, fergeteges hangulat, ilyen a karnevál a Trinidad és Tobago Köztársaságban.
Rio de Janeiro - Karneváli hangulat lengi be Rio de Janeiro városát.
Február a farsangi mulatságok és karneválok időszaka. Nemcsak Velence híres az ilyen ünnepségéről. A svájci Luzern városában is megkezdődött az ünnepség.
Remek sörök és kiváló ételek mesés díszletek között: ezt ígéri a dél-csehországi kisváros, Cesky Krumlov. Aki egyszer megfordult a húsz éve a világörökség részének nyilvánított kisvárosban, az egészen biztosan visszatér.
Az izgalmas középkori harcok, a csodálatos lovak, a messziről magasodó büszke vár, a szép barokk belváros, a püspöki palota, a nem mindennapi értéket hordozó szellemi örökség jelentős vonzerő a hazai és a külföldi turisták körében egyaránt. Főleg, ha ezt Sümeg is érzékeli és igyekszik mindent elkövetni annak érdekében, hogy a látogatóknak egyre több élményt nyújtson.
Szikrázó napsütés, kristálytiszta levegő és hófedte hegycsúcsok - elég, ha rágondolunk és legszívesebben máris útnak indulnánk. Szerencsére ismerjük a jelszót: irány Ausztria, és néhány órás autózással a legkiválóbb síterepeken találjuk magunkat. A szomszédunkban rendelkezésünkre áll a téli sportok teljes tárháza, kedvünkre válogathatunk a kínálatból.
Egyre többen használják a vezeték nélküli internetelérést, a wifit a vonatokon, az adatforgalom havonta 30-40 százalékkal nőtt - közölte a MÁV START Zrt. csütörtökön.
Fejér, Veszprém, Zala és Vas megyébôl is érkeztek kincskeresôk a játékunkra.
Bern, Svájc fővárosa azért kapta a medvéről (németül Bär) a nevét, mert a város alapítója, bizonyos Berthold Von Zähringen herceg - úgy az 1190-es években - elhatározta, arról az állatról nevezi el lakhelyét, amelyet vadászata során először elejt. Bármilyen hihetetlen, ezen azóta sem akart senki sem változtatni.
Az A2-es autópályáról Spittalnál lekanyarodva csodálatos szépségű táj vár ránk: a Dolomitok fenséges csúcsai, alant a sebesen rohanó Isel folyóval és a Drávával. Kelet-Tirol hívogat, annak is egyik gyöngyszeme, Lienz városa.
Barangolásra csábító erdők, bájos falvak, kéklő tavak; bármerre is járunk Zalában, szinte kőhajításnyira találjuk egymástól a természeti és kulturális értékeket. Ezúttal egy olyan kistelepülést ajánlunk olvasóink figyelmébe, amely épített öröksége és szép környezete miatt is vonzó célpontja lehet a túrázóknak.
A híres Adria-parti üdülőhely, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia büszkesége ma is őrzi varázsát. Előkelő villák, patinás szállodák, promenád a tengerparton. A tengermellék páratlanul buja zöld kertjeiben, parkjaiban mindig virágzik valamilyen különleges növény. Ez Opatija, vagy ahogyan régen hívták: Abbázia, az Adria gyöngye.
Fejér megye, Bicske - Főhercegek, grófok, grófnék, nádorok sétáltak egykor a termekben, folyosókon, élték főúri életüket a sokat látott falak között. Néhol csak romok, ám sok esetben gyönyörűen felújított épületek várják a látogatókat: Fejér megye számos kastéllyal büszkélkedhet.
Egyre több magyar fedezi fel Olaszország északi részét, annak főbb városaival, legelébb is a 220 ezer lakosú Trieszttel. Aki az I. világháborús hősök csatamezeire kíváncsi, az az udinei autópályáról Monfalconénál lehajtva Doberdo dombjai mellett találja magát. Aki továbbhajt a népszerű adriai fürdőváros, Grado irányába, az igazi gyöngyszemet talál: Aquileiát.
Különleges látványossággal készül fellendíteni turizmusát Grúzia: hetente egyszer víz helyett alkoholt fog lövellni egy Batumiban lévő szökőkút.
A karib ég alatt ne várjuk, hogy hirtelen ránk tör az általunk ismert szocializmus nosztalgikus, langymeleg fílingje. A salsa, a rum és a szivar országában mellbevágóak az ellentétek: míg a turisták négy-öt csillagos rezervátumaiban fényes a napsütés és lágy a szellő, a kommunista rendszer utolsó, trópusi barakkjában a lakók vidámak ugyan, de az életük messze nem habos torta.
Krakkó és a Wawel, Zakopane és a Tátra, Wieliczka, Bochnia, a sóbányák bizonyára sokak számára ismerősen hangzó helyek, hiszen Lengyelország legdélibb része, a hozzánk viszonylag közel található Malopolska - Kis-Lengyelország - nevezetességei. A régió azonban még számos egyéb izgalmat kínál.
Adót kell fizetniük novembertől a Katalóniába utazó turistáknak a helyi parlament döntése értelmében, így aki még "ingyen" akar elmerülni Costa Brava vagy épp Barcelona szépségében, annak őszig érdemes odautaznia.
Brazíliavárosban vizsgálódik az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO, amely arról hoz majd döntést, hogy a veszélyben lévő világörökségi helyszínek listájára tegye-e a dél-amerikai ország fővárosát.
Egy évvel ezelőtt régi könyv megsárgult lapjait olvastam. Az izgalmas írást megszakító fekete-fehér képek alkotója kopár hegyvidékeket, sziklára épült buddhista kolostorokat és ráncos képű, mosolygós szerzeteseket örökített meg fényképezőgépével.
Erdély nemcsak a közös történelem, kultúra miatt vonzó, bizonygatták az Utazás kiállítás román és a székelyföldi standján az érdeklődőknek.
A reformkorban, meghatározó kulturális szerepe miatt a Dunántúl Athénjeként emlegették. Épített és szellemi örökségét - a hagyományos pápai vendégszeretet mellett - érdemes megtekinteni és megtapasztalni, beleszagolni az iskolaváros levegőjébe.
Salzburg azok közé az osztrák városok közé tartozik, amelyeket nem elég egyszer megnézni. A vár, a dóm, az óváros gyönyörű épületei ugyan nem sokat változnak az évek során, a város mégis képes fokozni vonzerejét.
Március elsején ünneplik a világ legrégibb nemzeti parkja, a Yellowstone fennállásának száznegyvenedik évfordulóját.
A magyar turisták Lengyelország déli részén többnyire Krakkó, Zakopane környékét keresik fel, keletebbre ritkábban mennek. Pedig nagyon szép és érdekes dolgokat találhatunk az ország délkeleti csücskében is.
Rio de Janeiro - Világhírű musicalek világát idézte meg a riói karneválon az egyik szambaiskola felvonulásának második estéjén.
Már egy hét sincs hátra a Húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdetéig. Addig is a farsangi mulatságok időszaka zajlik, amelynek tetőfoka a világ egyik leglátványosabb népünnepélye, nevezetesen a Riói Karnevál.
A hazai fürdőhelyek nagy része napjainkban már nemcsak nyáron, hanem egész évben kiemelt célpontjai lehetnek az utazóknak. Ezek közé tartozik a Vas megyei Bük is, ahol jelentősen bővítették a téli fürdőzés feltételeit.
Jade-maszkot fedeztek fel Teotihuacan-romvárosban, a Nap-piramisban - jelentette be az a mexikói kutatócsoport, amely 2008 és 2011 között tárta fel a 65 méteres építményt.
Az emelkedő vízszint és a talaj süllyedése igen komoly aggodalomra ad okot a mindössze három méterrel a tengerszint felett fekvő kínai városnak, Sanghajnak.
A rendkívüli hideg és fagy miatt elmaradt a velencei karnevál első gondolás felvonulása. A világ egyik legismertebb karneválja az idén ugyan a megszokottnál hosszabb, ám a Velencét is sújtó sarkvidéki hideg megnehezíti a szórakozást.
A pákozdi katonai emlékhelyen a magyar hadtörténet emlékei között tehet képzeletbeli és valódi sétát a harcos múlt iránt érdeklődő: az 1848-49-es szabadságharc idejétől a mai békefenntartó missziók munkájáig.


Gyászjelentések
Gyászhírek, köszönetnyilvánítások, megemlékezések
DerWesten
A WAZ médiacsoport hírportálja

Afganisztán albacomp alcoa fkc alkotmány amerika árvíz autó baleset bicske BKV Budapest csákvár dunaújváros ebel eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gazdaság gyilkosság H1N1 halál halálos baleset hitel hoki horoszkóp időjárás IMF iskola iszapömlés izrael Japán jégkorong jobbik karácsony kézilabda kiállítás Kína költségvetés koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország máv médiatörvény merénylet mór mszp nyugdíj oktatás orbán viktor Országgyűlés pályázat parlament pénz per rablás rendőr rendőrség Sapa Fehérvár AV19 schmitt pál sport sukoró Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vidi vihar vonat vörösiszap zene



