2012.05.22. kedd, Júlia, Rita
Felhős égbolt, elszórtan záporok.
min. 13 °C | max. 23 °C
Itt vagyok most: fmh.hu / A móri bankrablás
A Fővárosi Törvényszék jogerősen, bűncselekmény hiányában, felmentette a hamis tanúzás vádja alól azt a családot, amelynek tagjai a főügyészség szerint alibit igazoltak az akkor még a móri gyilkosságokkal vádolt Kaiser Edének.
Megkezdődött a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás miatt elítélt Weiszdorn Róbert ügyének felülvizsgálati eljárása csütörtökön a Legfelsőbb Bíróságon; a jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi ismét sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.
Tizenhat év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla Kaiser Edét rablások és más bűncselekmények miatt, ezzel lezárult a perújítási eljárása, s így jogerőssé vált, hogy nem ő az egyik móri mészáros.
FMH - Várhatóan ma hirdetnek jogerős ítéletet a móri perben a Fővárosi Ítélőtáblán, az ügyben Weiszdorn Róbertet korábban nem jogerősen társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Fejér Megyei Bíróság.
Az elsőfokú ítélet ismertetésével megkezdődött Weiszdorn Róbert büntetőperének másodfokú tárgyalása a nyolc halálos áldozatot követelő, 2002. május 9-én elkövetett móri bankrablás ügyében kedden a Fővárosi Ítélőtáblán. A vádlott azt vallotta: ha tudta volna, hogy így alakul a bankrablás, megakadályozta volna azt.
Először mondhatja ki bíróság, hogy nem Kaiser Ede a móri gyilkos - a 2002 májusában nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás miatt jogerősen elítélt férfi perújítási eljárásában ma hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság.
Veszprém, Mór - Tízmilliós jutalmat ígértek pár éve a veszprémi postásgyilkosság nyomravezetőjének, a kifizetés azonban elmaradt. A férfi pert indított, s első fokon nyert is.
Budapest, Székesfehérvár - A 2002. május 9-én bekövetkezett, nyolc áldozatot követelő móri bankrablás utáni perek érthető módon kiváltották a közvélemény érdeklődését.
Székesfehérvár - Mórocz Emil tanácsvezető bíró ítéletet hirdetett csütörtökön reggel a Fejér megyei bíróságon a 2002. május 9-ei, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében. Az egyedüli élő vádlott Weiszdorn Róbert volt, életfogytiglant kapott, 30 év után helyezhető szabadlábra.
Székesfehérvár - A média képviselői arra számítottak, hogy a tegnapi tárgyalási napon már a perbeszédek is elhangzanak, vagyis az ügyész elmondja vádbeszédét, az ügyvédek részletesen kifejtik a védelem álláspontját, felsorakoztatják bizonyítékaikat.
Székesfehérvár - Tegnap reggel a hatodik tárgyalási napot tartották a móri véres bankrablással vádolva immár egyedül maradt Weiszdorn Róbert ügyében a Fejér Megyei Bíróságon.
Székesfehérvár - Amint azt korábban megírtuk, a móri ügyben zárt tárgyalást rendeltek el ma. Arról, mi történt a zárt ajtók mögött, a vádlott egyik védőjét kérdeztük.
Székesfehérvár - Szeptember 4-én délelőtt Székesfehérváron szakértők meghallgatásával folytatódott a 2002. május 9-i móri bankrablás újabb tárgyalása.
Mór - A móri bankrablás ügyében itt az újabb titokzatos mozzanat: a bankrablással gyanúsított N. László naplójával szembesülhet a nyilvánosság, könyv formájában.
Tatabánya - A Tatabányai Városi Bíróság szerdán hét év fegyházbüntetésre, hét év közügyektől való eltiltásra és 24 364 forint bűnügyi költség megtértésre ítélte elsőfokon S. Zoltánt, aki ötször adott el fegyvert a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás elkövetőjének, N. Lászlónak.
Budapest - W. Róbert hétfői vallomását követően az ügyész módosította a móri mészárlás elkövetésével vádolt Hajdú László elleni vádat. W. Róbert a bíróságon is elismerte: Hajdúnak és Kaiser Edének semmi köze a bankrabláshoz.
Székesfehérvár (bm) - A Fejér Megyei Bíróság 30 napon belül kitűzi a móri ügy tárgyalásának időpontját. Szerdán a Fővárosi Főügyészség vádiratot nyújtott be W. Róbert ellen.
Budapest - Legkorábban szeptemberben lehet tárgyalás a móri bankrablás ügyében - mondta el Lichy József ügyvéd.
Szerdán megkezdődött a nagy vihart kavaró móri, nyolc halálos áldozatot követelő bankrablással gyanúsított W. Róbert ügyében az iratismertetés. Kaiser Ede ügyében tart a perújítási nyomozás.
Tatabánya, Mór (bm) - Úgy tudjuk: golyónyomra bukkantak a rendőrök a Tatabánya melletti tarjáni erdőben, miután tegnap odavitték a móri bankrablás egyik gyanúsítottját, W. Róbertet.
Székesfehérvár - A hírek szerint tegnap elvégezték W. Róbert poligráfos vizsgálatát. A férfi a móri bankrablás egyik új gyanúsítottja. A vizsgálat célja tulajdonképpen felmenteni a gyanú alól.
Budapest - A napokban elfogott két tatabányai férfit a móri mészárlás gyanúsítottjaiként tartja számon a rendőrség. A két férfit a rendőrök a veszprémi postásgyilkossággal is kapcsolatba hozták.
Mór, Súr - Ma tíz éve, hogy a móri Erste bankban kilenc ember halálával végződött a rablás. Az egyik elkövető öngyilkos lett, a másik börtönben. Az áldozatok hozzátartozói küszködnek.
Első fokon felmentette hétfőn a Pesti Központi Kerületi Bíróság azt a családot, amelynek tagjait az ügyészség azzal vádolta, hogy hamisan tanúskodtak, amikor Kaiser Edének alibit igazoltak a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás idejére.
FMH - Az utolsó szó jogán sajnálatát fejezte ki Weiszdorn Róbert vádlott a móri per tárgyalásán csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán, amely végül az ügyészi indítványnak helyt adva életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a vádlottat.
FMH - Tanúmeghallgatásokkal folytatódott csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán Weiszdorn Róbert büntetőperének másodfokú tárgyalása a nyolc halálos áldozatot követelő, 2002. május 9-én elkövetett móri bankrablás ügyében.
FMH - A Fővárosi Ítélőtáblán kedden kezdődik a nyolc halálos áldozatot követelő, 2002-ben elkövetett mór bankrablás bűntettének másodfokú tárgyalása.
FMH - Elhangzottak Kaiser Ede perújítási eljárásában szerdán a perbeszédek, amelyek során az ügyész és a védő is azt kérte a Fővárosi Bíróságtól, hogy mondja ki: nem a vádlott követte el 2002 májusában a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablást.
Szárliget, Mór - Máig pereskedik a nyomravezetői díjért Szebenyi István, aki évekkel ezelőtt megtalálta a móri gyilkosság elkövetőinek lőszereit. Igazságérzetét az is bántja, hogy több anomáliát tapasztalt a nyomozás során.
Székesfehérvár - A Fejér Megyei Bíróság tanácsvezető bírója, Mórocz Emil kihirdette ítéletét a móri bankrablás vádlottja, Weiszdorn Róbert büntetőperében. Az ítélet életfogytiglani fegyház.
Székesfehérvár - A Fejér Megyei Bíróságon péntek délelőtt vád- és védőbeszéddel folytatódott a móri bankrablás vádlottjának tárgyalása. A bíróság december 18-án hirdet ítéletet.
Székesfehérvár - Tanúk meghallgatásával és iratismertetéssel folytatódott november 3-án a móri bankrablásban vádlott Weiszdorn Róbert pere.
FMH - Ma várható ítélet a nyolc áldozattal járó móri bankrablással és vérengzéssel megvádolt Hajdú László perében a Fővárosi Bíróságon.
Székesfehérvár - Erkölcsi okokból rendelt el ma zárt tárgyalást a Fejér Megyei Bíróság tanácsvezető bírája, Mórocz Emil. Az ügyben legközelebb október 30-án lesz nyílt tárgyalás.
Székesfehérvár - Weiszdorn Róbert egyedüli vádlottja a 2002. május 9-ei móri bankrablásnak. A júniusi tárgyalási menet szeptember 2-án folytatódott a Fejér Megyei Bíróságon. A tanúk közül kettő a vádlott személyiségét véleményezte.
Tatabánya (mudri) - Az utolsó szó jogán elmondta a vádlott: megbánta tettét. Védőjével együtt enyhítésért fellebbezett.
Fejér megye - A móri vérengzés ügye újabb állomáshoz érkezett: a Hajdú elleni megismételt eljárás hétfői tárgyalásán W. Róbert tanúként megismételte korábbi vallomását, miszerint Hajdúnak és Kaisernek semmi köze a móri ügyhöz.
Dezső Antal ügyvéd nyilatkozata szerint a magyar igazságszolgáltatás történetében példátlan módon egy és ugyanazon ügyben, a móri bankrablás ügyében a vádhatóság egyszerre két vádiratot tart fenn más - más vádlottakkal.
Mór - Új fejlemény a hat évvel ezelőtti, móri mészárlás ügyében: vádiratot nyújtott be a Fővárosi Főügyészség szerdán a Fejér Megyei Bíróságra W. Róbert ellen, akinek szerepe lehetett a bankfióki vérengzésben.
Budapest - A móri bankrablás miatti új nyomozás a közeljövőben lezáródhat. A rendőrség - ha a gyanúsított nem tesz észrevételt - lezárhatja az eljárást. Kaiser Ede ügyében még tart a perújítási nyomozás.
Budapest - A büntetésvégrehajtás szombaton kezdett belső vizsgálata mellett az igazságügyi miniszter ma egy másik vizsgálatot indíthat annak kapcsán, hogy péntek este öngyilkos lett a móri ügy főgyanúsítottja.
Budapest, Tatabánya, Mór, Fejér megye - Kedden azt a 34 éves tatabányai lakóhelyű férfit fogták el a terrorelhárítók, aki a gyanú szerint több maroklőfegyvert és sorozatlövőt adott el a móri bankrablónak.
Tatabánya, Veszprém (mátételki) -Mit tudunk a veszprémi postásgyilkossággal is gyanúsított 36 éves, nős N. Lászlóról? Ki az az ember, aki 2003-ban hidegvérrel végzett Fódi Györggyel?


Gyászjelentések
Gyászhírek, köszönetnyilvánítások, megemlékezések
DerWesten
A WAZ médiacsoport hírportálja

Afganisztán albacomp alcoa fkc alkotmány amerika árvíz autó baleset bicske BKV Budapest csákvár dunaújváros ebel eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gazdaság gyilkosság H1N1 halál halálos baleset hitel hoki horoszkóp időjárás IMF iskola iszapömlés izrael Japán jégkorong jobbik karácsony kézilabda kiállítás Kína költségvetés koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország máv médiatörvény merénylet mór mszp nyugdíj oktatás orbán viktor Országgyűlés pályázat parlament pénz per rablás rendőr rendőrség Sapa Fehérvár AV19 schmitt pál sport sukoró Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vidi vihar vonat vörösiszap zene



