A lektűr nem lótetű
Hogy milyen volt az idei könyvhét a megyében? Vegyes. És talán ez így van jól: mert éppen az a cél, hogy ki-ki megtalálja azt a könyvet, ami érdekli, és találkozzon azzal az íróval, akire kíváncsi. Íme, három szerző, aki eljött hozzánk.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
szóljon hozzá
- Hosszú ideig nem volt rangja az irodalomban a női íróknak, főleg nem azoknak, akik elsősorban a nőknek, a nőkről írtak... Változott ez?
- Nem sokat, na jó, valamicskét. Tény, hogy a 19. századi Angliában - amikor a nők már egyáltalán elnyerték azt a jogot, hogy megtanulhattak olvasni - úgy árulták a nekik szóló olvasmányokat, hogy a könyvborító alá tettek hímzőcérnát és tűt. Figyelmeztetvén őket: olvashattok, de ez nem feledteti, hogy a ti eredeti hivatásotok a ház körüli teendők ellátása. A regényírás és a regényolvasás is afféle lenézett női foglalatosság volt sokáig. Hát csoda-e, hogy még most se tudnak az irodalommal foglalkozó nőkkel mit kezdeni? A neves költő, Tóth Krisztina meg is írta, valahányszor azt mondják róla: hölgyköltő - mintha csak azt hallaná: tőgypörkölt . Nekem is van ilyen élményem: ha a könyveimmel kapcsolatosan azt emlegetik, hogy lektűr , mintha csak azt mondanák lótetű ... Holott persze, a lektűr korántsem megvetendő: az azért egy hagyományos irodalmi műfaj.
- Akármit mondanak: a magyar szinglikről te írtál először könyvet. Szinglik persze, az én időmben is voltak , a problémáik hasonlítottak a mai nőkéhez... Legfeljebb vénlányként emlegették őket.
- Amerikában azért már jóval korábban foglalkoztak ezzel a réteggel, de Európában először Helen Fielding tudta rokonszenvessé tenni ezt a figurát, a Bridget Jones naplójában, azzal, hogy esendőnek, viccesnek festette le. Kiderült, hogy lehet a női létről iróniával, nyelvi játékossággal írni úgy, hogy az sokakat megérintsen. Ez persze rám is hatott... Az én hősöm, Kéki Kata történetei szintén fikciók, de nekem is van három barátnőm, mint neki: húsz éve tartom velük a kapcsolatot. Persze, ha olyan epizódokat írnék le, amelyek valóban megtörténtek, az korántsem volna szórakoztató, de kétségkívül nekem is volt egy küzdelmes időszakom a társkeresés szempontjából: ez is ösztönzött arra, hogy mindezt feldolgozzam. Korábban sok minden tabutémának számított: a férfi dolga volt, hogy eljöjjön a nőért, és megkérje a kezét. Ezért egy nő nem beszélhetett arról, hogy ő igenis választani, sőt válogatni szeretne, márpedig a Terézanyu erről beszélt. A második kötet, a Nesze neked Terézanyu megjelenése után meg több férfi azt mondta, most értette meg: nem csak a férfiakat fogja el a félelem - jó döntést hoztak-e -, amikor úgy határoznak, megnősülnek. Elvégre a nők is szoronganak attól, hogy elkötelezzék-e magukat. Még akkor is, ha a társadalmi elvárás szerint egy rendes nő férjhez megy, gyereket szül. De mi van, ha nem ez minden nő útja? Kéki Kata a második könyvben azt gondolja végig: mire mond nemet az igennel?
- Te rendes nő lettél: férjhez mentél, megszületett a kislányod. Hatással lesz ez a sorozat harmadik darabjára?
- Én csak azért köteleztem el magam, mert nagyszerű társra találtam. Ma is az életem legjobb döntésének tartom ezt, meg azt is, hogy gyereket vállaltam. A harmadik kötet arról szól majd: miként születik egy anya? Mert bizony, anyává sem csak úgy, automatikusan válik egy nő... Az életem persze nagyon megváltozott Szofi születése óta, nem vonulhatok el csak úgy írni akkor, amikor akarok. A harmadik kötetet ezért olyan stratégiai terv szerint készítem, hogy azt egy multinacionális nagyvállalat is megirigyelhetné. Pontos ütemterv szerint haladok, már csak azért is, mert aztán szeretnénk Szofinak egy kistesót.
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.