Oláh Ibolya az életről, a legnagyobb tanítómesterről, és a színházról
Még sohasem láttam jó tündért
Már nyáron is láthatják a fehérvári színházbarátok az Aidát, de a jövő évi műsortervben is szerepel az előadás. Nem Verdi operája, hanem Elton John musicalja. Oláh Ibolyával a főszerepben. Vele beszélgettünk.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
- Nem nagyon.
- És Elton Johnt?
- Őt sem túlzottan.
- Ezek után félve kérdezem: és hogy van Aidával?
- Érdekes musical lesz, sőt, számomra a színház is sajátos, új, különleges világ. Egyébként köszönöm, Aida nagyon jól van.
- Milyen hatással vannak a lelkére a mély emberi érzelmek?
- Maradjunk Aidánál, aki bonyolult lélek volt, ugyanakkor mégis roppant egyszerű és hihetetlenül szerelmes, érzékeny emberi lény... Szóval érthető, átérezhető.
- A XXI. század ifjú hölgyére miként hat e szerelmi történet? Ezek az érzelmek túl porosak, cikik, vagy azt mondja, az emberi érzelmek nem korfüggők...
- Az érzelmek függetlenek az évszázadoktól. Hiszek benne, minden korban az érzések a legszebbek, és ezek azok, amelyek az ember szívét megdobogtatták, amelyek teljessé tették az embert magát. A XXI. században ez persze picit elavultnak tűnik, változnak a fiatalok, az emberek, mostanában a csajok szedik fel a fiúkat, és ez egyáltalán nem normális dolog.
- Szerelmes típus?
- Nem tudom. A páromba nagyon szerelmes voltam. A szerelem szép, a szerelem jó, de sajnos az igaz szerelem mindig tele van fájdalommal.
- Ha azt mondom Aida, és Oláh Ibolya, ez jelenthet egyet? Hiszen Aida királylányból lett rabszolga, Oláh Ibolya a nem szép élet után lett királylánnyá, napjainkban éppen Aidává...
- Nem érzem, hogy rabszolgaként éltem a gyermekkoromat, ami tényleg nehéz volt. De nem egyedüli voltam, hiszen rajtam kívül milliónyi gyerkőc élt rosszul. Aida a saját hibájából lett rabszolga...
- Ön viszont önhibáján kívül lett királylány...
- Nem vagyok királylány, én nem vagyok senki. Van egy dal, amit Presser Gábor bá írt nekem: Nem vagyok senki, senki fiának nem vagyok kutya kölyke. Semmi sincs, csak egy pár rekedt dalom, még a kulcs sem a enyém, ott ahol lakom . Na, ez vagyok én. Ebben a kis országban egy kicsit népszerű ember, de nem vagyok senki. Megpusztulnék, ha sztárallűrjeim lennének, piszok egyszerű embernek tartom magam, és az is vagyok, és így van rendjén.
- Könnyű megmaradnia Oláh Ibolyának? Mert a kísértés azért elég nagy...
- Nincs kísértés, soha nem tudok elrugaszkodni magamtól. Sokan gondolhatják, de jó nekem, de a francokat, minden egyes napért megizzadok, mindenért megküzdök, igyekszem megfelelni másoknak, önmagamnak. Klassz dolgokat szeretnék csinálni, hiszen olyan rövid az élet, és soha nem szabad elfelejteni, honnan jöttem, és ha ez rendben van, akkor nincs gáz.
- Egyetért azzal, aki azt mondta, az ember dolga, hogy hagyjon jelet maga után az életben...
- Ilyeneken nem szoktam gondolkozni, csak csinálom a dolgomat. Nem ösztönösen, hanem hál Istennek a jó dolgok keresnek meg. Szeretnék klassz dolgokat csinálni az életben. Nem hagyok tudatosan jeleket magam után, szerencsére minden jön magától, és ez így is van jól.
- Mi volt gyermekkorának a kedvenc meséje, az a csodás történet, amiben el tudta képzelni magát úgy, hogy akár főszereplője is annak a szépséges mesének?
- Nem volt ilyen. Induljunk ki abból: nehéz gyermekkorom volt, és nem volt aki meséljen nekem. Sohasem ábrándoztam, az életem túl valós volt, és ebben nem volt helye a mesének.
- Ami önnel történt, mégis mese volt. Vagy ez valójában kijárt önnek?
- Nincs olyan, hogy valakinek kijár valami. Az élet a legnagyobb tanítómester, csak ott lehet megtanulni, miképp lehet boldogulni, miként lehet embernek maradni, miként maradhat az ember tisztességes. Sok az akadály, miközben magunknak kell alakítani a mindennapjainkat, saját keservünk által.
- Örömmel, mohón tanulta az életet, habzsolta annak tudományát?
- Sohasem habzsoltam az életet. Ami egyébként piszok egyszerű lenne, csak mi emberek tesszük nehézzé. Sohasem értettem, miért van, hogy az emberek elmennek az egyszerű dolgok mellett, és mindig a nehezet választják.
- Shakespeare szerint színház az egész világ . Tényleg az?
- Az élet nem színház, az életben az emberek próbálnak boldogulni, és ez nem könynyű. Elég megnézni, milyen életet élünk itt, és most, és ma. Tengernyi szegénység van köröttünk, miközben vannak szemtelenül gazdagok is. Azok az emberek tudnak nekem példát mutatni, akiknek nem könnyű, ám mégis szívvel-lélekkel teszik a dolgukat, mint például azok a színészek, akiket itt, Fehérváron ismertem meg.
- Mit nehezebb eljátszani: Aidát vagy az élet által ránk kényszerített szerepeket?
- Mind a kettőt, és mindkettő nehezen megy.
- Ha lenne egy jó tündér...
- Nincsenek jó tündérek! Látott már ilyet, Mert én még sohasem. De minden úgy van jól, ahogy van. Azért vagyunk, hogy hánykolódjunk a világban. Sokszor kell megvívni a harcainkat, igaz, nem vagyok az a nagy harcos, de ha kell, meg akarom nyerni a saját csatáimat. A gyengém az igazságérzetem, nem viselem el, ha akkor kell másnak igazat adni, amikor tudom, az igazság nem az ő oldalán áll. Számomra Anya a példa, aki egyszerű pedagógus, de szerencsére mégis kapott elismerést. Sikeres ember az, aki azt mondja, de jó nekem, mert megvannak elégedve velem, és így, vagy úgy elismerik a munkámat. A siker élménye az igazán fontos, nem pedig maga a siker. Mert valójában apróságok tehetik az embert boldoggá. Ha az Aida próbáján megcsinálok egy jelenetet jól, és azt mondja Miki (Szurdi Miklós rendező, a szerk.), Ibolya, ez most jó volt, akkor máris boldog vagyok. De aztán azt mondom: hoppá, ez kevés, ennél több kell.
- Dehát az életet sem könnyebb eljátszani...
- Nem, de az élet másabb, ott másképpen működünk, mint a színházban. Vannak emberek, akik megpróbálnak engem megfejteni, de csak annyit mutatok meg magamból, amennyit kell. Vannak dolgok, amelyek nem tartoznak másra, amelyek csak az enyémek.
- Az életben vannak jó dolgok, amelyekbe bele lehet halni, lásd Aida szerelme. Tényleg bele lehet a jóba halni, az élet tényleg haláli?
- Nem, szerintem nem. A szegénységbe, abba bele lehet halni, meg abba is, ha átnéznek rajtad, vagy ha nem vesznek emberszámba. A boldogságba nem lehet belehalni. Erről azokat kell megkérdezni, akik nehezen élnek, de mégsem halnak ebbe bele, sőt, boldogok! Mert sok szép van az életben. Elég, ha kinézünk az ablakon, mint itt, és azt mondom, jaj, de szép amit látok, és ezen nem is kell változtatni. Mert ilyen egyszerűen nagyszerű a világ, de épp az a legnehezebb, hogy úgy lássuk a szépségét amilyen, és nem úgy, amilyennek beleképzeljük a szépet. Mert akkor könnyen csúnyává válhat, de így van ez mindennel, amibe az ember beleavatkozik. Hagyni kell mindent a természetes szépségében érvényesülni. Nem biztos, hogy az a szép, amire mondják, nekem szép lehet egy csúf ember, vagy egy korcs kutya, ha az megmaradt a maga természetes módján olyannak, amilyen.
