Itt vagyok most: fmh.hu / Főoldal / Bűnügyek, balesetek
Gánt - Egy gánti gazdasági társaság irodáján dolgozó ember pénztárcáját lopta el tavaly nyáron az a férfi, akit még mindig keres a rendőrség.
Zalaegerszeg - Meghalt egy férfi, aki felrobbantott egy kézigránátot vonyarcvashegyi kertjében - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Sárszentmihály - Eltörött az orrcsontja annak a 20 éves fiatalembernek, akit az egyik sárszentmihályi kocsmában bántalmazott egy 32 éves férfi, miután megtudta, hogy a nála fiatalabb férfi a BL döntő során a Chelsea csapatának drukkolt, és még a tippmixen is nyert - közölte a Fejér Megyei Rendőrség Sajtószolálata.
Sukoró - Egy nádfedésű ház tetőszerkezete égett vasárnap este a településen - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Budapest - Hárman sérültek meg egy budapesti buszbalesetben vasárnap - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Róma - Hatra emelkedett a vasárnap hajnalban Észak-Olaszországban bekövetkezett földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte a mentőszolgálat.
Kápolnásnyék - A településen egy telekszomszéd lett figyelmes arra, hogy valaki beugrik az egyik ingatlan kerítésén, majd a hátsó épületből megpróbál ellopni egy fűnyírót.
Árokba csúszott egy kamion a 6-os főúton Pakstól északra, emiatt a rendőrség korlátozza a forgalmat.
Orvostechnikai eszközöket, elsősorban légtisztítókat, légterápiás készülékeket, bioptron-lámpákat csalt ki tulajdonosaitól és adott el jóval ár alatt egy négytagú banda a fővárosban, amivel több millió forintos kárt okozott a sértetteknek; az elkövetőket elfogták - olvasható a police.hu rendőrségi honlapon.
Zalaegerszeg - Halálos kimenetelű baleset történt péntek délelőtt a 86-os úton: kamion és személygépkocsi ütközött össze a 86-os út Zala megyei szakaszán, a csesztregi elágazónál - egy idős, osztrák házaspár a helyszínen életét vesztette.
Húszmillió forintnyi marihuánát találtak a pénzügyőrök egy német férfi kisbuszában Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Székesfehérvár - Már írtunk arról az elképzelésről, amely iskolaőrökkel erősítené a rendet az intézményekben. Ezúttal a rendőrség nézőpontjának bemutatásával folytatjuk a témát.
Dunaújváros - Halálos kimenetelű gyalogosgázolás történt csütörtökön délután a Lorántffy iskola előtti zebrán.
Székesfehérvár - Már előzetes letartóztatásban várja a bíróság ítéletét az a betörő, aki főleg idős felsővárosi lakók házaiba jutott be, s azokból értékeket lopott.
Az ügyészség által elkövetett súlyos eljárásbeli hibák miatt határozatlan időre elhalasztották csütörtökön Ratko Mladic hágai perét.
Álrendőröket fogtak el valódi rendőrök Budapesten, a huszonéves férfi és nő házkutatásra hivatkozva akart bejutni lakásokba, hogy megszerezhessék az ott élők értékeit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön az MTI-vel.
Mint arról korábban hírt adtunk, Nagylók külterületén az Iringó tanösvényen április 28-án délelőtt méhtámadás ért egy kiránduló csoportot.
Vádemelési javaslattal a Fejér Megyei Főügyészségnek továbbította a pusztaszabolcsi K. Péter emberölési ügyének nyomozati anyagát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte a szervezet szóvivője szerdán.
Gyógyulni akar a négy családtagja megölésével gyanúsított kulcsi férfi, ezért maga kérte pszichiátriai gyógykezelését - tájékoztatott a kirendelt védőügyvédje kedden.
Az ügyészség csak a vádlottakra terhelő vallomásokat ragadta ki vádbeszédben. Egyes tanuk előítélettel voltak a romákkal szemben, mások a tények helyett az érzéseikre hagyatkoztak - írta a Napló online oldala.
Felgyújtotta magát egy férfi kedden az oslói bíróság épülete előtt, miközben odabent folytatódott Anders Behring Breivik tömeggyilkos pere.
Dunaújváros - A dunaújvárosi nyomozók bűnügyi őrizetbe vették azt a három fiatalt, akiket egy vasárnap este történt lopással gyanúsítanak.
Gárdony - Két nap alatt három hamisított alvázszámmal ellátott gépkocsit fülelt le egy gárdonyi rendőr.
Olaszország egyik mai napig megoldatlan rejtélyére kerestek választ Enrico De Pedis, a római alvilág egykori főnöke sírjának hétfői kinyitásával. A koporsóban a Vatikán egyik alkalmazottjának 1983-ban elrabolt lányát, Emanuela Orlandit keresték.
Tizenhárom év szabadságvesztésre ítélt a pöstyéni járási bíróság hétfőn két roma férfit rasszista gyűlöletkeltés és emberölés miatt - adta hírül a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Párizs/Lille - Az észak-franciaországi Lille város ügyésze nyomozást indított Dominique Strauss-Kahn ellen, azzal a váddal, hogy 2010 decemberében egy washingtoni partin nemi erőszakot követett el egy prostituált ellen.
Győr - Baleset miatt áll a forgalom a Győr-Sopron vasútvonal egy szakaszán, mivel egy személyautó és egy motorvonat összeütközött a Kapuvárhoz közeli Vitnyéden - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Békéscsaba - Egy 28 éves anya és három gyermeke vesztette életét a 44-es főúton hétfőre virradóra, amikor gépkocsijuk frontálisan ütközött egy kamionnal Békéscsaba és Kondoros között - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Duma - Egy útmentén elhelyezett pokolgép robbant fel Szíriában vasárnap, 150 méterre az ENSZ-megfigyelők vezetőjének konvojától.
Budapest - Lakástűz miatt átmenetileg kiürítettek egy épületet vasárnap reggel Budapesten, hetven lakónak kellett elhagynia az otthonát a házban gomolygó füst miatt - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A rendőrség közigazgatási eljárást indított a gödöllői háztartási baleset ügyében, amelyben szombat délután két kisgyerek megsérült - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Agyonlőtte volt élettársát és annak nővérét, majd önmagával is végzett egy férfi a nyílt utcán Romániában, az Arad megyei Pécskán szombaton.
Menekülő rablókra adtak le figyelmeztető lövéseket a rendőrök pénteken éjjel a fővárosban, a három elkövető egyikét elfogták - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese szombaton az MTI-nek.
Súlyos közlekedési baleset történt pénteken délelőtt a 710-es elkerülő úton Balatonfűzfő közelében. Egy ember elhunyt.
Fejér megye - Súlyos testi sértés elkövetése miatt indult büntetőeljárás egy 16 éves pátkai fiú ellen, aki úgy megverte egyik vele egyidős társát, hogy annak eltörött a bordája.
Székesfehérvár - Kerékpáros ütött el egy kisfiút a Budai úton - a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.
A figyelmetlen gyalogos egy zebrán sétált át a forgalmas úton. Az átkelő előtt várakozó kamionos azonban nem vette észre a férfit és elsodorta.
Bicske - Járőr-polgárőr páros segítségével fogták el azt a hat fiatal fiúból álló társaságot, amely szombatra virradó éjjel betört a Kossuth téren lévő élelmiszer áruház raktárába. Az ifjak üdítőket, rágcsálnivalókat akartak ellopni, de megzavarták őket. Tettükre azonban csak másnap derült fény, ám akkor már könnyen a nyomukra bukkantak.
Veszprém – Egy gyanútlan osztrák vásárló azt hitte, gyerek van a kocsi mögött, de mire észbe kapott, a járműből közel félmillió forintnyi érték tűnt el.
Robbantásos merényletet követtek el kedden Bogotában Kolumbia egyik korábbi belügyminisztere, Fernando Londono ellen.
Halottnak tettették magukat, és így élték túl Anders Behring Breivik Utoya szigetén elkövetett merényletsorozatát - derült ki a túlélők szerdai tanúvallomásából, amelyek a szélsőséges norvég tömeggyilkos oslói perében hangzottak el.
Szinte pontosan egy évvel őrizetbe vétele után megkezdődött Ratko Mladić, az 1992-95-ös boszniai háború volt szerb katonai főparancsnokának pere Hágában, a Nemzetközi Törvényszéken.
Székesfehérvár - Közösségi oldalon és emailes üzenetekben zaklatta volt feleségét egy férfi, aki belekötött az őt számon kérő egykori sógorába. A vitából bántalmazás lett.
Tabajd - A kisebb helyi csetepaték, betörések, lopások száma is csökkent, mióta a bűnre csábulók magukon érzik a vigyázó tekinteteket.
Szerencsés végű baleset történt kedden délelőtt 10 óra 52 perckor Nagyvenyimen. Egy Mezőfalváról Dunaújváros felé veszélyes vegyi anyagot szállító kamion pótkocsijának zárszerkezete menet közben kinyílt, és tíz-tizenöt vegyszeres flakon kiesett, tartalma kifolyt az útra.
Székesfehérvár - Két fiatalt fogtak el egy-egy nap eltéréssel a fehérvári nyomozók. A fiatalkorú fiúk két helyszínről egyenként közel két-háromszázezer forint értékben lopotak arany és ezüst ékszert. A nyomozók a házkutatás alkalmával több lopott holmit is megtaláltak.
Közös együttműködés keretében a BRFK és a NAV nyomozói megtalálták a közel félmilliárd forint értékű, eltűnt hanglemezeket, melyekkel kapcsolatban korábban három neves hanglemezkiadó cég tett feljelentést egy országosan ismert zenemű terjesztő céggel szemben. Az ügyben a rendőrég egy személyt gyanúsít sikkasztás bűntett gyanúja miatt.
Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség a fideszes Gulyás Gergely szerint Bolívia ellen ahhoz, hogy elérjék Tóásó Előd mielőbbi szabadlábra helyezését.
Felakasztotta magát egy 11 éves fiú Romániában, mert éhségében tejet és kenyeret lopott, és rettegett szülei felelősségre vonásától.


Gyászjelentések
Gyászhírek, köszönetnyilvánítások, megemlékezések
DerWesten
A WAZ médiacsoport hírportálja

Afganisztán albacomp alcoa fkc alkotmány amerika árvíz autó baleset bicske BKV Budapest csákvár dunaújváros ebel eu eu-elnökség fehérvár fejér fejér megye fidesz film foci földrengés gazdaság gyilkosság H1N1 halál halálos baleset hitel hoki horoszkóp időjárás IMF iskola iszapömlés izrael Japán jégkorong jobbik karácsony kézilabda kiállítás Kína költségvetés koncert kórház kormány kosárlabda közlekedés labdarúgás Líbia lopás magyar Magyarország máv médiatörvény merénylet mór mszp nyugdíj oktatás orbán viktor Országgyűlés pályázat parlament pénz per rablás rendőr rendőrség Sapa Fehérvár AV19 schmitt pál sport sukoró Székesfehérvár traffipax traffipax fejérben tüntetés tűz választás választás 2010 válság velencei-tó videoton videoton fc vidi vihar vonat vörösiszap zene



