Hiába fizetünk? Fosztogatják a szelektív gyűjtőket, keresnek a hulladékon
Székesfehérvár - Havi szinten harmincezer kilóval kevesebb a begyűjtött papír és műanyag, ami elsősorban az egyre szaporodó szelektívkuka-feltöréssel magyarázható.
|
Ismeretlen tettesek megközelítően egy köbméter papírt vittek el egy, Székesfehérváron, a Kassai út, Nagyszombati út kereszteződésében álló szelektív hulladékgyűjtő konténerből. A papír értéke ezer forint körüli, a rongálással további tizenötezer forint kár keletkezett. A járőrök két, 50 éves férfit és egy 48 éves nőt fogtak el a lopással összefüggésben, gyanúsítottként hallgatták ki őket - eddig a rendőrségi közlemény, amiről mi is beszámoltunk nemrégiben.
Ám a gond ennél sokkal nagyobb. A papír és a műanyag piaci árának növekedésével ugyanis sajnos megjelentek a szelektív gyűjtőedények tartalmának kifosztására szakosodott "egyéni vállalkozók", akik hetente több, a város tulajdonában lévő gyűjtőt törnek fel. A Depónia Kft. az elmúlt két évben közel négyszáz sárga műanyaggyűjtő kukát helyezett ki a város számos pontján, valamint felújította a régi papírgyűjtőket is. Az említett sárga gyűjtőedények darabja ötvenhatezer forint, de a megrongálásával is tízezres kárt okoznak.
Sőt, a lakótelepeken sokszor megfigyelhető, hogy valakik kartonnal eltömik a papírgyűjtőket, így a lakók nem tudják elhelyezni a papírhulladékot a gyűjtőkbe, amelyeket aztán erre illetéktelen személyek gyűjtenek össze.
- Számításaink szerint havi szinten harmincezer kilóval kevesebb az általunk begyűjtött papír és műanyag mennyisége, ami nagyrészt a szóban forgó fosztogatásokkal magyarázható. A gyűjtőautó természetesen rendszeren kimegy, ám gyakran fél vagy negyed feltöltöttséggel érkezik vissza. Pedig a lakosság kifizeti a szelektív gyűjtés árát, ezért is elszomorító a jelenség - mondta Simon Beatrix, a Depónia kommunikációs munkatársa.
- Megoldást jelentene valószínűleg, ha a hulladékot átvevő helyeken igazolni kellene a leadott csomag eredetét, vagy a tevékenység végzésének jogosultságát. Így ki lehetne szűrni azokat a hulladékkezelési engedéllyel nem rendelkezőket, akik csupán a magasabb átvételi árakat lovagolják meg.
A szelektív gyűjtőedények feltörésének egyik oka lehet, hogy néhány hipermarketlánc már pénzt is ad a visszahozott alumínium sörösdobozokért, valamint a PET-palackokért. Öt alumíniumdobozért például tíz forintot, öt műanyag palackért pedig öt forintot adnak a szorgos gyűjtőknek. Ha valaki visszavisz mondjuk 100 darab összenyomott ásványvizes palackot, annak száz forint üti a markát. Hogy a palackok honnan vannak, azt viszont senki nem kérdezi...
Címkék: szemét, szelektív hulladékgyűjtő
- Gipsz Tamás |
- 2011 07 16 |
- 16:45
Emberek ébresztő! Itt nem a Depónia üzletpolitikájáról szól a cikk. Szép és új szelektív hulladékgyűjtők lettek kihelyezve a városban. Ezt egy cég szervezi és biztosítja hozzá az infrastruktúrát. Én mint környezettudatos állampolgár örülök neki és használom. De nehogy már toleráljam azt -amit én is tapasztaltam- hogy az új edények jó része szét van barmolva, a tetejük eltörve. A környezetük tele szeméttel és üvegszilánkkal áldásos tevékenységüknek köszönhetően. És mielőtt még itt szentté meg üldöztetett szerencsétlen emberekké avanzsáljuk az onnan "zsákmányolókat" azért hadd jegyezzem meg, hogy 95%-uk mata alkoholista, aki az árát elissza. És nem, nem általánosítok, mert szinte napi szinten használom ezeket a gyűjtőszigeteket. Lehet kritizálni a dolgokat, sőt kell is, de ne essünk már át a ló másik felére.
- Driver |
- 2011 07 16 |
- 10:37
T.Molnár John!
Nem a fizetéssel van problémám,hanem azzal hogy fel van háborodva a Depónia hogy "kifosztják" a hulladékgyűjtőket.Örüljenek neki,hogy kevesebbet kell összegyűjteniük.De így kevesebbet tudnak ők ellopni,mert ellopja más!Önt idézve:"A hulladék szállításért mindenütt fizetni kell." A kommunális hulladékért igen azért kelljen is fizetni,mert azzal munka van,és abból nincs haszon.De ha a papírhulladékot elviszi a hajléktalan ingyen,sőt még meg is köszöni,akkor miért fizessek érte a Depóniának????
- Molnár John |
- 2011 07 15 |
- 07:57
Kedves Driver!
A hulladék szállításért mindenütt fizetni kell.
vég béla úrral egyetértek!
- Driver |
- 2011 07 14 |
- 18:38
"Pedig a lakosság kifizeti a szelektív gyűjtés árát, ezért is elszomorító a jelenség"
Igen a lakosság kifizeti a Depóniának,a Depónia begyűjti és leadja újrahasznosításra,amiből szintén lóvét lát.Egy szemétről kétszer huzza le a hasznot!Inkább lopja ki a hajléktalan,ha csak a felét kajára költi akkor már nem is sajnálom tőle,inkább ő egyen belőle,mint a Depóniás vezetők rakják zsebre!
- vég béla a dudaművész |
- 2011 07 13 |
- 10:31
szar egy ország lettünk....szomorú, hogy embereknek a szemétben turkálva kell élelmet találniuk...s büntetik is őket ezért...mert szemetett lopnak...ám akik SZEMÉT MÓDON lopnak,-azok vigyorognak büszkén...Hiszen ők, a szarházi csibész öntelt politikusok hozzák az ilyen törvényeket...magyarország egy szarhalom...s fent említett alakok tették azzá.....



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter


















Hozzászólások »
Eddig összesen 5 hozzászólás érkezett.